Juhász Péter száműzné az óriáskereket az Erzsébet térről
A politikus monstrumnak tartja az attrakciót.
A politikus monstrumnak tartja az attrakciót.
Szokás szerint levélben vagy külképviseleten is lehet voksolni, különböző feltételekkel.
A Momentum politikusa a polgármesterrel fizettetné ki az összeget.
Ha elégedett lenne a fővárosi programkínálattal, most könyvet írna, nem a választáson indulna Vitézy Dávid listáján. Merker Dávid városiséta-szervező azt mondja, nem pozícióra vágyik, számukra a Fővárosi Közgyűlés nem kampányterep lenne, hanem kizárólag Budapestről, a város jövőjéről szólna. HVG-portré.
Bartos Tibor Balatonszabadiban méretteti meg magát júniusban.
A Kúria elmulasztotta ezt megtenni egy szombathelyi ügyben, így a döntést az Ab megsemmisítette.
A politikus korábban számtalanszor elmondta, hogy nem szereti a posztok ígérgetését és a hatalmi játszmákat.
Ha nem lesz polgármester, nem lesz semmi – ez a kijelentés a hódmezővásárhelyi fideszes jelöltre és Márki-Zay Péterre is igaz. Utóbbi ráadásul abban a fura helyzetben van, hogy támogatja Magyar Pétert, mégis ellene indul az európai parlamenti választáson.
Orbán Viktor mellett Magyar Péter népszerűségét, valamint a főpolgármester-jelölti verseny Karácsony-Vitézy, illetve Karácsony-Szentkirályi párosra szűkülését is méri az a kutatócég, amely korábban érdeklődött már a migránspárti Brüsszelről, a kegyelembotrány közepén Novák Katalin lemondásáról, később pedig az LMBTQ-jogok szigorításáról is.
Háború, Brüsszel, genderpropaganda, Gyurcsány, dollárbaloldal és egy-két ígéret – Szentkirályi Alexandra a Mandinernek adott nagyinterjút.
Tízezernél is több ajánlóívet nem vittek vissza a jelöltek és a jelölőszervezetek.
Kövér László a Nyíregyházán elmondott kampánybeszéde alapján egyáltalán nem úgy érzi, hogy Magyar Péter Gyurcsány embere lenne, hiszen éppen a DK-elnök számításait húzza keresztbe. Arról is beszélt Kovács Ferenc mellett korteskedve, hogy a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjelölteket alig talált, így viszont szerinte azok állnak politikusnak, akiknek se becsületük, se egzisztenciájuk.
A kutatóintézet szerint Karácsonynak a győzelme esetén kevésbé egységes közgyűléssel kell majd együtt dolgoznia, mint 2019-től mostanáig.
A politikai szereplők szűk két hét alatt 137 millió forintot költöttek ellenséges üzenetet tartalmazó hirdetésekre, ezek 99 százalékát a kormánypártiak fizették.
Meggondolta magát: nem kötne koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel sem. Mitől változott meg a véleménye? Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét somogyi túrájának záróestjén, Siófokon az országjárásról, a szervezetépítésről, a propagandáról és a hatalom személyiségtorzító hatásáról is kérdezte Gergely Márton és Hamvay Péter.
Ha ingyensört nem is, olcsó(bb), elérhető kultúrát a fővárosban szinte mindhárom jelölt ígér. Cikkünkben szétszálazzuk a főpolgármester-aspiránsok, Vitézy Dávid, Szentkirály Alexandra és Karácsony Gergely kulturális programpontjait, és megkérdezünk néhány kulturális szereplőt is, hogy lássuk: az ígéretekkel szemben vagy azokkal összhangban, mire is volna valójában igény Budapesten. Csatlós Hanna, Balla István és Hamvay Péter cikke.
Trippon Norbert szerint a házkutatást lejárató céllal tartották, az ügyben sem tanúként, sem gyanúsítottként nem érintett.
A miniszterelnök a XVI. kerületben tartott kampányrendezvényt, amelyről még az MTI is csak szűkszavúan számolt be.
Sörrel a kezében érték tetten a rendőrök.
Hangfelvétel, leleplezés és titkos ármány helyett ennyi az igazság: rendelt a DK–MSZP egy kutatást, amit letagadott, majd a főpolgármester ezt a Fideszre kente – írja az LMP társelnöke.